A szén bársonyos fekete színe miatt kedvelt rajzeszköz. A lassan és egyenletesen elszenesített ággal (a rajzszénnel) jó minőségű, többnyire durva felületű papíron a fény és árnyék leghalványabb átmenetei is megvalósíthatók.

A kiégett, elszenesedett faág a legősibb rajzeszközök közé tartozik. A jó minőségű, általában fűzfaágból készült égetett szénnel mélyfekete, bársonyos, könnyen eldörzsölhető vonalakat rajzolhatunk. Rajzoláshoz legmegfelelőbb a fehér ún. Ingres-papír (engré). A vonalak eldörzsölésével tónusgazdag, finom átmeneteket mutató, festői hatású rajzot kapunk. A legvilágosabb tónusok helyén a szenet a gyúrható monopolradírral szedhetjük vissza. Ezzel azonban óvatosan kell bánnunk, mert zsírossá teszi a papír felületét. Mivel a szén könnyen lepereg a papírról, az elkészült rajzot fixálni, rögzíteni kell. Az erre alkalmas fixatívot készen is vásárolhatjuk, de magunk is készíthetjük a következoképpen: fél liter 96%-os alkoholban (vagy denaturált szeszben) 5 dkg fehér sellakkot néhány nap alatt feloldunk. A lakkot fixírcsövön keresztül porlasztjuk a rajzra. A lakkal való rögzítésnek ezt a módját a 16. század óta alkalmazzák Európában.

Szintén régi rajzeszköz a tus. Kínában már az Kr. e. első században általánosan elterjedt volt. A régi századokban sokféle tust használtak a művészek vázlatok készítéséhez vagy vízfestmények előrajzolásához (pl. feketét, sárgásbarna “bisztert”, kékes “szépiát”), de ritkán alkalmazták önálló technikaként. A tusrajz nagyobb biztonságot követel, komoly erőpróbája a rajzkészségnek. Nem javítható, ennélfogva vázlatszerűbbnek hat, mint a ceruzarajz. Higított tussal lavírozott vagy úsztatott rajzot kapunk. A japánok és a kínaiak hegyes-ecsettel rajzolták tusképeiket. Külön érdekesség, hogy náluk az számított nagy művésznek, aki a lehető legkevesebb vonallal fejezte ki magát.

A tusrajz művészi hatását, kifejezőerejét befolyásolja a rajzeszköz is. A tollrajz finom és pontos, vonalas karakterű. A nádtollal készült rajz széles vonalai robusztusak, az ecsetrajz lendületes, csapongó. A toll ókori eredetű, legrégibb formája a nádtoll. Lúdtollat és más madártollakat főleg a középkorban használtak. A 19. században megjelentek a fémhegyű tollak, végeiket hegyesre vagy laposra vágták, így vékony és vastag vonalak alakítására is alkalmasak voltak. A fémhegyű tollak továbbfejlesztéséből alakultak ki immár a 20. században a töltő- és golyóstollak, a csőtollak, és a színes festékanyagokat tartalmazó filc- és rosttollak. Ez utóbbiak nagy hibája, hogy festékanyaguk nem időtálló, a velük készült rajzok lassan megfakulnak. Jól használhatók viszont a különböző rajzolóheggyel készült graphoszok és csőtollak.

Leggyakoribb a ceruzarajz. A ceruza - hasonlóan a legtöbb rajzeszközhöz - a valóság színes képét egy színre egyszerűsítve adja vissza. A grafit szürkéjének is számtalan árnyalata van. A kemény ceruzák általában vékonyabb vonalak meghúzására nyújtanak lehetőséget, színük szürke, ezüstös. Minél puhább a ceruza, annál feketébb lesz a rajz. A ceruzarajz előnye, hogy könnyen javítható.

A fába foglalt grafitrudat először Angliában használták rajzolásra a 17. században. Elődje a rómaiak stílusából (íróvesszejébol) kialakult ezüstceruza és az ólomvessző volt. Ezekkel az eszközökkel készültek a reneszánsz kor ma is megcsodált tanulmányrajzai.

Mai grafitceruzáink kb. 20 fokozatban állnak rendelkezésünkre a 8H-tól a 8B-ig. A kemény, H jelű ceruzák tónusa szürke. A 2H-nál keményebb ceruzákat általában csak szerkesztéses rajzoknál használunk. Minél puhább a ceruza, színe annál feketébb. A grafit apró lapocskákból válik le a rúdról, s ez jellegzetes “vibrálást” ad a ceruzavonalnak. Éppen ebben rejlik a technika művészi hatása, ezért a vonalakat eldörzsölni nem szabad. Tónuskülönbségeket a több rétegben történő átfedéssel érhetünk el.

A műkréta (18. századi feltalálójáról Conté-krétának is nevezik) lágyabb eszköz: sűrűbb, szemcsésebb vonalakat lehet vele rajzolni. A tónus mélységeit eldörzsöléssel vagy vonalvastagítással könnyebben ki tudja fejezni, mint a keményebb ceruza. Ezért főleg tónus- és faktúratanulmányokhoz használható eredményesen. Különböző keménységben állítják elő, ez azonban a színt nem befolyásolja. Legkedveltebb színváltozatai a fekete, a barna és a vörös “Rötli”. A préselt szenet is a krétához sorolhatjuk. A krétarajzokat is fixálnunk kell.

Tollrajzunkat utólag is gazdagíthatjuk néhány árnyalattal. Erre alkalmas a lavírozás technikája. Ennek egyik módszere az, amikor a már megszáradt rajzunkon hígított tussal; tintával vagy páccal megfestjük az árnyékokat. Száradás után újabb átfedésekkel sötétebb árnyalatokat érhetünk el. A másik eljárásnál a még nedves rajzunk vonalait mossuk el helyenként egy ecsettel. A lavírozást általában egy-két színben szoktuk alkalmazni, hatásában a tónusfestéshez hasonlítható.

A rajz lelke a vonal. A természetben tiszta vonal mivel a valóság három kiterjedésű nem létezik. A grafikus művész mégis kénytelen a tárgyakat, teret, sőt, magát a levegőt is vonalak kombinációival ábrázolni. A tárgyak, alakok határait jelzik csupán a kontúrrajzok, míg a tónusokat vonalak megsokszorozásával vagy kitöltéssel (satírozás) lehet kifejezni. A raffaellói ideál a “tiszta vonal” volt.

Oldal: Rajzeszközök és technikák
VirtualWorld-Rajz, grafika - © 2008 - 2024 - virtualworld.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat